Az önsértés nem a pillanatnyi elmezavar műve. Szülőként, tanárként sokszor tanácstalanok vagyunk, hogyan segíthetnénk a főleg kamaszokat, fiatal felnőtteket érintő problémában. Cikkünkben mankót szeretnénk nyújtani, hogyan lehet támogatni ilyenkor az érintettet.

Mi játszódik le az önsértőben?
Annak érdekében, hogy minél hatékonyabb segítséget nyújtsunk, érdemes tisztában lennünk az önsértés lélektani oldalával. Általában igaz, hogy az önsértést egy érzelmileg nehezen körülhatárolható, de jellegzetes esemény váltja ki, ami egyre fokozódó, elviselhetetlen feszültséget generál, amit a személy nehezen tud, vagy egyenesen képtelen megfelelően kommunikálni. Ezt az elviselhetetlen állapotot követi a pillanatnyi megnyugvást eredményező önsértés. A cselekedet után tapasztalható feszültség csökkenése mellett gyakran kerül előtérbe önvádlás, bűntudat, szégyen.

Nyitottság, gondoskodó hozzáállás
Általánosan igaz, hogy az önsértő a krízisben nehezen megközelíthető, eltolja magától a problémát („mégsem nagy a baj”, „csak megkarmolt a macska”, stb.). Az önsértés okozta megkönnyebbülés mellett kialakuló lelkiállapot során van esély és igazán nagy szükség egy „jó beszélgetésre” (nyitott, gondoskodó, és nem fegyelmező odafordulás), amit bárki megtehet.

Szülőként, tanárként hasznos útmutató lehet az alább felsorolt néhány jótanács megfontolása egy olyan fiaatal esetében, akiről kiderül, hogy önsértő:

• Próbálj meg nyugodtan és gondoskodó módon közeledni az önsértőhöz.
• Fogadd el őt, még akkor is, ha nem értesz egyet azzal, amit csinál.
• Érzékeltesd, hogy törődsz vele, és bízol a képességeiben.
• Fontos, hogy megértsük: az önsértést arra használja az önsértő, hogy a benne lévő fájdalommal megküzdjön.
• Utald őt szakemberhez (pl.: iskolapszichológus), de a pszichológus ne büntetés legyen!
• Ajánld fel, hogy elkíséred őt.
• Hallgasd meg! Engedd meg neki, hogy veled beszéljen. Légy elérhető és türelmes!
• Fedezd fel, hogy mik az egyéni erősségei, és bátorítsd abban, hogy használja azokat.
• Segítsd abban, hogy minél több dologban részt vegyen, tágítsd az érdeklődési körét. (közösségi programok, klubbok, sport)

A legnagyobb jószándék mellett is árthatunk, ha nem tudjuk, mi jelent tényleges segítséget. Alapelv, hogy se magunkat, se az önsértőt ne hibáztassuk, a viselkedés jóval túlmutat a helyzeten. Igyekezzünk elkerülni a következőket:

• Ne mondj semmi olyat, ami az önsértőben növeli a bűntudat vagy a szégyen érzését („mit csináltál magaddal?”)
• Ne döbbenj le, vagy cselekedj dühödten az önsértő viselkedése miatt.
• Ne beszélj az önsértő önsértéséről az osztály vagy a kortársai előtt.
• Ne próbáld meg arra tanítani, hogy szerinted mit kellene tennie.
• Ne hibáztasd, még ha nem is értesz egyet vele.
• Ne mondj, vagy ígérj olyat, hogy senkivel nem fogod megosztani azt, amit az önsértéséről elmond neked.
• Ne büntess vagy hangoztasd a negatív következményeit az önsértésnek.
• Ne erőlködj azon, hogy abbahagyja az önsértést.
• Ne ígérj olyat, amit nem fogsz tudni betartani.
• Ne vedd el azonnal az önsértéshez használt eszközöket (penge, tű, stb.)
• Ne bagatellizáld a problémát!

Önsértő szülőkkel készített interjúkból tudjuk, hogy a nevelési stratégiák megváltoztatása is része a segítségnyújtásnak. Olyanokra érdemes gondolni, mint:  

• A kommunikációs képességek fejlesztése, próbáljunk meg nagyobb hangsúlyt fektetni a kommunikációra, az érzelmek kimondására!
• Keressünk segítséget, ne legyünk közömbösek, ne maradjunk egyedül a problémával!
• Kerüljük a kritikus hangvételt, ne hibáztassuk azért, amit tesz, ne zsaroljuk érzelmileg!
• Ne hibáztassunk magunkat!
• Soha ne veszítsük el a reményt, soha ne adjuk fel!

Mivel nincs két egyforma serdülő, a megoldás sem lehet mindig ugyanaz. Érdemes szem előtt tartani, hogy az önsértésnél egy leírás nem alkalmazható az összes önsértőre, mivel akár két személy ugyanazzal a módszerrel sebezheti magát (pl. vágás) eltérő okok miatt (pl: a feszültség csökkentése, a zsibbadtságtól, érzéketlenségtől való menekülés) vagy ugyanazon októl motiválva (pl: önbüntetés) egymástól eltérő módon (pl: égetés,harapás) sebezhetik meg testüket. Az azonban minden esetben biztos, hogy az őszinteség és segítőkészség segít elindítani a párbeszédet.

Az attitűd és a cselekvés összefügg

A megelőzés első lépése, hogy a tabuk és előítéletek ellenére merünk beszélni az önsértésről. Első nekifutásra a belőlünk kiváltott félelmet, megdöbbenést és kétségbeesést kell legyőznünk, majd törekedni arra, hogy egy nem büntető, ítélkező, sokkal inkább egy gondoskodó (empatikus, feltétel nélküli elfogadó) attitűddel forduljunk az önsértőkhöz, szem előtt tartva a háttérben meghúzódó érzelmi problémákat.
Az önsértés egy komplex jelenség, amin változtatni egy hosszú folyamat eredménye. Amin azonban biztos, hogy tudunk változtatni, az a saját hozzáállásunk, attitűdünkön úgy, hogy nyitottak vagyunk mások történeteire, életutak megismerésére. Ezért is érdemes figyelni és meghallgatni, megismerni, megérteni és elfogadni. Ne féljünk, az őszinteség és segítőkészség segít elindítani a párbeszédet.
Végül pedig érdemes újra leszögezni, hogy sokat tudunk segíteni azzal, ha képesek vagyunk meghallgatni a fiatalt, de a szakszerű ellátás érdekében ne habozzunk szakemberhez fordulni, keressünk megfelelő segítséget a serdülőknek.

dr. Flach Richárd pedagógiai szakpszichológus